Kultúra
Quasimodo költőverseny
2009. évi évi Salvatore Quasimodo Költőverseny díjazott versei
Tőzsér Árpád
Esti dramolett
Művirág gyökerét ne keresd, ne áss:
földre plexi-lét nem emlékezhet.
Nincs visszatérés, se örök, se más:
mű-istenekben nincsen kezdet.
Történt, hogy partokat szült a tenger,
szirtek fakadtak s a szirteken rózsák.-
S az üzekvő elemek sarját, az embert
kiűzte a kertből az elárult Jóság.
S emeltünk magunknak várat az űrben,
a kárhozatba tükörvilágot,
koholtunk édent, „fűtől” hevülten.-
Csapnak ma arcunkba lét-virágok.
S dől a fal, aminek elménk vetettük
(meglelte pontját tán Arkhimédész?),
ráncot kapnak a szirmok, s felettük
nem köröz lepke és esti kérdés.
Leomlott Rómaként a nagy Trade Center,
helyén mítosz és mély hold-árok.-
Lehullt a rózsa, és lehull az ember,
tükörcserép közt műgyopárok.
De valaki akkor is kosbor szemünkkel
nézett, míg tükör-édenben járunk,
s láttuk szennyünket, hogy minden bűnjel:
valaha használtunk, ma már csak ártunk.
Kálnay Adél
Valami emberi
Csoszogva jár. Büdös.
Úgy hívják Sanyi.
Aki elmegy mellette,
nem vesz levegőt.
Kunyerálását sem
illik meghallani.
A gyerekek csúfolják:
„húgyos, húgyos!”
Akinek mersze van,
megdobálja, mások
csak fintorognak:
ott megy a koszos.
Vannak, akik tudják,
nem volt mindig így,
Sanyit felesége és
családja várta, de
jött egy szörnyű nap…
Itt a mesélő is legyint:
ez csak legenda, zagyvaság,
mondja, mindenki így
meg úgy beszél, a népnek
szörnyülködni élvezet.
Sanyi nem tud erről.
Csak csoszog, végig-
Csoszog a városon,
kezét nyújtja felénk,
s erőtlen motyog.
Csoszoghatna bárhol,
bármikor, időtlen alakja
feltűnik, enyész, majd
újból itt terem…
Hordoz valami múlhatatlant,
kétségbeejtően emberit,
ezért lenne jobb nélküle.
Menjen csak vissza
a régi, szép könyvekbe,
melyeket meghatottan
olvastunk hajdanán,
menjen vissza a
történelembe, vagy
csoszogjon esetlenül
egy halvány kópián,
legyen bárhol, bármikor
csak ne itt, ne most,
a valóságból tűnjön el!
Egy napon persze
vége lesz neki.
Talán egy padon vagy
koszos lépcsőházban
ledől, s úgy marad.
Nincs már Sanyi,
terjed el gyorsan,
s mindenki egyre
vidámabb, örül.
Ezután könnyebb
lesz jónak látszani.
2007. évi Salvatore Quasimodo Költőverseny emlékdíjas (fődíjas) verse
Miklya Zsolt (6100 Kiskunfélegyháza, Marosvásárhely u. 23.)
Amit hoztál...
Antinak, levél helyett
Amit hoztál,
a rácsos ágyat, falvédős falat,
papsajtos gyepet, végighempergett
árokpartot, belakott ágkoronákat és
elhallgatott mondatokat, befejezetlen
társasjátékot és mesét, ajtó mögül a
krimi hangjait, éjszakai beszélgető-
társad elfelejtett nevét, ezt az egész
álomba szuszogást, hiába ébredsz
hajnalok hajnalán, a rettegett éjszakát,
aranyos szkarabeusz, görgeted tovább,
vagy görög az magától is, mint amikor
sziszüphosz focizni kezd a lejtőn.
Házias szülés volt,
csak a szomszédba kellett mennie,
a szülőotthonig. Itt hagyod a születés-
napod? Vendégei csak nevettek, ne
idegeskedj, majd koccintunk rátok, Ani.
Kiidegelte magát, míg bemosakodott a
doktor, érezte a böllérszagot. Apját várta,
könyékig feltűrt ingben, aztán, mint vászon,
ha hasítják, valami csak szakadt, szakadt.
Az öreg frontsebész feje fölé emelt egy hús-
cafatot, a fiad, bajusza alatt csak morgott,
a régiek, tudod, szakadékba dobták volna
az ilyet. Nem baj, a családban marad.
Vászonba tekerte aztán, könyékig feltűrt
ingben, s nem értette, Anika miért lett
olyan ijedt. Már viccelni sem szabad?
Porral szembe pisálni
képtelenség, te mégis gyakorolod. így
könnyű persze, nyári ruhában, meztelenül,
azzal a fonottkalács porolóval a kezedben.
Bele is ültél, nyilván, hintőporral tele az
udvar, nem porcukorral, olyan selymes
az érintése, nem ragad, nem is olvad. Ahol
rápisálsz, amőbaformák keletkeznek, mintha
ólmot öntenél vízbe, csak itt a felszín rándul
csomókba össze, míg ott víz mélyére süllyed
a jövőkép. Ennyit megtanultál azonnal, első
leckéid között a porolóval, pisanyomaid
nem szeded össze, hadd töltekezzen
újra a fénnyel, addig se vered fel,
anyád meg törölgetheti a selymet.
Zsírszagod van,
porcikáid pörccé zsugorodnak a rotyogó
lében, tart még a tor, zsírszagú az egész
gang, az udvar, futsz dédmama szobájába
inkább. Megnyílnak végre a féltett zugok,
a dívány rugói felpattannak, mint titkos zár
egy katonaláda fedelén. A falvédő színén
szarvaspár emeli fejét, szívja a gyanta-
szagot, nem hagyná semmi pénzért, s te
csak rugod, rugod meztelen talppal, két
perzselt szalonnapörccel, szemed a
völgybe fut, ahol a kárpit már kissé
kopott, s ahol még rágódik valami por-
con egy parázs orrú erdélyi kopó.
Magasra került a léc,
észre se vetted, naponta bújtatok át
alatta. Bújócskáztatok még a lavórban is,
milyen lehet egy óriás teknősbéka. Anyátok
szívhalál kerülgette, mikor a lavór elindult.
Szívhalni persze könnyű, mikor az ember
se nem huny, se nem búj. Bújj zöld ág alá,
tyúkólba, fűbe, paradicsombakorba, lavór
kiborított vizébe, változz szívhallá, haItüdő-
vé. Idővel megérted, szívhalni mégse könnyű,
és szívesebben lennél ma is hunyó inkább,
mint akit halálra keresnek. Magasra került
a léc, naponta bújsz át alatta, szívedre ne
vedd már megint, elég csak észre.
Elengeded a füled mellett,
most aztán boldog lehetsz, játszhatsz
kedvedre, nem az övére. Lassan kinőttök
a lavórból, ki emlékszik már az együtt
pancsolásra, boldog viháncolásra.
Most megint itt vigyorog, kelleti magát,
játsszál vele. Játsszon a halál. Kit ér-
dekei? Paradicsomot a kertben más
is talál. Különben is. Mi jó van abban,
ha passzírozod. Akkor már rugdosod
inkább, de csak a zöldeket. A többit
hagyod. Üljön bele. Gyúrja pürévé.
Pancsoljan. Legyen boldog leve.
Telibe találtad a tyúkot,
mint a rohadt paradicsomot szoktad,
most aztán jól kitomboltad magad.
Egészen más belerúgni egy párnázott
puha seggbe, legfeljebb pihédzik kicsit,
mint a keményre pumpált lasztiba,
amivel vérre megy a játék. Persze ezt
nem tudod, ártatlanul keveredsz mindig
a lábak közé, kotorod el a labdát, rúgod
a bőrt, a bokát, mikor mi kerül utadba.
A rohattannyát tombol a pihédző állú,
kotorsz el, nagyot rúg egy göröngybe
segged helyett. Sejted csak, mit úsztál
meg, a következő becsúszásig. Akkor
meg elönt a boldog lé, végre, karon
visznek be anyádhoz. Karból karba
tesznek, benzin, hintőpor, párnakötés,
rohattjó érzés, alig várod, hogy be-
csússz vele egy paradicsomnak.
Jól beolvastál neki megint,
ereggya, aztán ráolvasás lett belőle,
csába, csába királynő, neked milyen
van. Nem számítottál barackdombokra,
dombok között a völgyre, csak szemeddel
érintetted a barackbőrt, felért egy áram-
ütéssel. Ereggy belőlem csába királynő,
anyátok kiáltása vetett véget a varázslatnak,
gyertek, kész az uzsonna. Vajaskenyér volt,
két fél őszibarackkal, bőre lehúzva, csábított
az illatos hús, mégsem haraptál bele azonnal.
Az áram ütött bőrkígyókat figyelted, ahogy
a fű közt pöndörödve megmerevednek.
Nem szólt a rádió,
csendnek kellett lenni, úgy általában,
anyátok vasalt, te besurrantál a nagy-
szobába, ott állt a sarokban, mint egy
elvarázsolt faláda, amin hangok után te-
keregnek a gombok. Ismerted a nyiszorgó
hangzavart, nem kellett ahhoz bekapcsolva
lenni, nem mertél nyúlni a vajsárga fogakhoz,
csak a két óriásgomb szemet forgattad lassan
körbe, kiválasztottál valami adót, és futottál ki
a diófához. A két óriás gomb ott lapult már a
zsebedben, sikerült kinyöszörögnöd a gombos-
tükkel együtt, apátok adott kalapácsot, amivel
a diófába beverted. Lassan forgattad a két
gombszemet és sokáig, amíg a nyiszorgásban
meghallottad a diódalt. Szólt a farádió, míg
ö egy fehér bugyiban alatta táncolt.
Kivédted volna a szemüket
is, ha nem kiskapura játszotok örökké.
De a gesztenyék alatti keskeny sávra
nem illett nagyobb kapu, féltéglák
biztosították a rugalmat, a létszámtól
függő pálya hossztengelyében. Be-
épített emberként maradtál leginkább
hátul, ragadtál minden előretörőre,
lábukba akadtál, buktak volna, ha nem
tartja meg őket nyugalmuk. A diri fiával
jó lesz vigyázni. Később a vetődést is
ott gyakoroltad, ugrottál minden fél-
téglára, szemüket is kivédted volna
a körzeti bajnokságon, ha a salakon,
akár egy tégla, nem hasalsz el.
Ami a szíveden, az a szádon,
szívtad volna az anyanyelvet, nyelvelted
volna még sokáig, böfögted volna anya-
vállra, nem rándítottál volna vállat, a sok
volna se ismétlődne, elhallgatásig. Anya
szája körül szigorú ráncok. Úgy szívta a
Fecskét, mint apa a Tervet. Az erővonalak
füstté váltak. Te csüggtél volna szótlanul,
de csak csüggedned engedett a vállad,
teremtett társat, vele beszélgettél álmatlan
éjszakákon, nevét meg elfeledted. Ez az
elfelejtett név csüggeszt azóta, tesz szót-
lanná, majd fecsegővé. Fecskéid minden
évben kirepülnek, te meg füstölögsz utánuk,
bár legszívesebben mindet visszaszívnád.
Kiöntötted a szíved
az élire vasalt ruhák közt, itatóspapírként
szívták magukba, anya nem vette észre,
füzeteket javított, piros tintáját itatta. Idegeire
mentél ilyenkor, négykézláb közelítetted meg
az ajtót, loptad be magad a metlaki tükrén,
hűvös volt a kő, ahogy az arcod ráfektetted.
Nem érezted az élit. Félni a kisszobában
szerettél, szaladtál be a puha sötétbe, ami
a konyha fényét felitatta. Most nem Iehetett
szaladni. Tükörkúszással haladni legfeljebb
elöre, mint egy tükörgyík, eltűnni a ruhák
közt, hasaini a szekrény mögött a sarokban,
hallgatni, ahogy telik a szíved, kiönteni,
mintha még élnél.
2007. évi Salvatore Quasimodo Költőverseny különdíjas verse
Szálinger Balázs (2335 Taksony, Alkotmány u. 42. )
Cseles Homérosz
Míg a világ pajzsát remekelted a föld anyagából,
S illesztgetted a jobb érceit érceihez,
Tudhattad, hogy a harc épp műved díszei közt dúl,
És mit védeni kell, nem lesz védeni pajzs.
Míg a türelmetlen hős várt, te zenére matattál,
Rongyokkal letakart magnód jól duruzsolt,
S lám, amikor megfordítottad az égi kazettát,
Üllőd oltárán megmozdult az arany.
Egyszerű műsor volt, de a végén tudtad: e tájra
Új nép jő, ami nem tűri az isteneket,
Szintje fölött megtart néhányat félni, rajongni,
És amelyik könnyű: fogja, s elfeledi.
Döntöttél: a remekmű szép legyen és feledékeny!
Képei embereket fessenek isteninek. .. !
Kintről már csatazaj hallott, egy hős föl-alájárt
Mit sem sejtve. A pajzs holtan hozza haza.
Legcselesebb isten vagy a kétkönyvűek egéből.
Nagyszerű, bátor öreg, győztél undorodon,
S még a teremtést is lehazudtad holmi kovácsnak -
Szörnyű isteni sors: embernek vagy örök.
2007. évi Salvatore Quasimodo Költőverseny különdíjas verse
Sztanó László (1098 Budapest, Epreserdő u. 6. Tel.: 1/281-5542; 30/499-6238 )
KÉPZELT ETRUSZK KÖLTŐ SORAI
Eljön majd az idő, amikor nem értik már, amit írtál.
Megőrzik talán betűidet a kegyes évek,
nem süllyedsz el a romló matériával, csak épp
nem értik,
nem tudják érteni, nem akarják
érteni immár az igét sem, mely valaha
világot mentett. Hogyan értenék hát
tétova, rímbe kapaszkodó dadogásod. Pedig
nem kevesebbre nézel.. .
Jó, ha előre
látod a sorsod: centuriók dárdáin csillan
a holnap, vízvezetékeken, utakon, via
Flaminia, via Praenestina, hetykén lépdel
jövője felé a világ, nem kérdez
költőt, nem augurt, sem Apollót -
de ne csüggedj!
Ne lohadjon a szándék, fogd erősen a tollat,
szegezd ama jövőnek. Ők
lesznek, kik olvasnak, felednek, vagy akik
számára nem is léteztél soha, ők,
nekik írsz!
Jenő
2010-09-07 19:20:19A Választások 2010. oldalon lévő térkép és a választási körzetek felsorolása nagyon eltér egymástól. Feltételezem, hogy a körzetek, utcák felsorolása a jó. Ehhez kellene ...
Szabó Szilvia
2010-09-07 12:42:01Kedves Fürediek! Eladó tanyát vagy nagyobb külterületi telket keresek megvételre Balatonudvari kb 20 km-es körzetén belül, akár Füreden, ha valakit érdekel Szeged melletti (Szatymazi) ...
Lujza
2010-09-07 09:22:33Blaha Lujzának nincs Füreden szobra (sajnos, mert megérdemelné), van viszont egy emlékpadja, amit a Balatoni Szövetség emeltetett a sétánynak azon a helyén, ahol állítólag üldögélni ...