2017.05.24/Sült hal, borbemutatók és koncertek a Tagore sétányon. Gasztronómiai fesztivál a Balaton partján celebrálva. Mintha a Borhetek lopakodott volna jó két hónappal előrébb. Itt lesz a Sebő Együttes illetve a három gitár virtuóz: Tátrai Tibor, Babos Gyula, László Attila. Kezdődik a Balatoni Hal- és Borünnep.       

 

2017.05.23/Országos roadshow indult, amelyben élsportolók népszerűsítik a vizes vébét.       

 

2017.05.13/A Kishamis fedélzetén felvonták a nemzeti lobogót majd a legénység megkoszorúzta a tavat - ezzel kezdetét vette az idei vitorlázási szezon. Százhatvan hajóval elrajtolt az évadnyitó verseny. El kell felejteni a szezont, a Balaton egész évben várja az idelátogatókat - vélekedett Bóka István polgármester       

 

2017.05.15/A városban tartják a polgármesterek találkozóját.       

 

2017.05.25/Elfogytak a jegyek az idei 192. Anna-bálra, már csak várólistán keresztül lehet belépőhöz jutni. Az újdonságnak számító sétálójegyek azonban még korlátozott számban kaphatók.       

 

2017.05.23/Nyolcvanmillió forintból újulnak meg a füredi strandok. A fejlesztések a szezonra elkészülnek. A Kisfaludy strand új csúszdáját a jelentősebb munkák miatt csak ősszel alakítják ki.       

 

2017.01.02/Balatonfüred képekben az 1900-as évektől. Privát fotók erősen személyes hangvételben, fürdőzők nyolcvan év távlatából képeslapokon, helytörténeti értékű felvételek. A város és a benne élők, ahogy már soha nem fogjuk látni.       

 

2017.04.28/A tervek szerint halad a Zákonyi utcai mélygarázs építése, június végére elkészül a 190 férőhelyes, két lifttel ellátott parkoló. A felszínén parkot alakítanak ki, sikeres pályázat esetén azonban a szezon után további beruházások várhatók a nyolcezer négyzetméteres területen.       

 

2017.05.11/A 17. FINA Világbajnokság hivatalos oldalán érdemes megváltani a jegyeket.       

 

2017.01.13/Világbajnokság, fesztiválok, és új gasztronómiai rendezvény. Íme, a város jövő évi rendezvényterve. Balatonfüred programkínálata idén is kimagaslik majd a térségből.       

 

2017.05.09/Május végéig lehet jelentkezni az idei Borhetekre (augusztus 13-szeptember 3.)       

 

2017.05.09/Balatonfüred kezdeményezésére nyolc város kötött együttműködési megállapodást a kulturális, turisztikai kapcsolatok erősítése érdekében. Az új partner Győr.       

 

2017.05.06/Stílusosak, az apró részletekig kifinomultak, még véletlenül sem egyformák. Ipari remekek. Kár, hogy már nincsenek az utakon, ezért jó, hogy megmutatják magukat Füreden.       

«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»
1. oldal / 39
PROGRAMOK
2017-05-27-28

Zenés, utcai, gasztrofesztivál.

2017-05-28 16.00

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja Füreden.

2017-05-28 10.00

Mese, zene, tánc.

2017-06-02-05

Gasztronómiai fesztivál.

2017-06-02 20.30

Tátrai Tibor, Babos Gyula és László Attila koncertje.

2017-06-04 20.30

Népzene és énekelt versek.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


12℃
24.4℃
6.1 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
kerékpáros 2017.05.28/
Pár héttel ezelőtt megemlítettem milyen nagy probléma, hogy nem lehet közlekedni a kerékpárúton. Évek óta egyre csak rosszabb a helyzet. Tisztelt városvezetőség...
Segway 2017.05.27/
Esetleg a kölcsönzős is felhívhatná a figyelmüket a veszélyekre, nagyobb körültekintésre. Persze ettől függetlenül igazuk van, valóban kellene tenni valamit mer...
segway 2017.05.27/
Magyarországon a Központi Közlekedési Felügyelet állásfoglalása szerint a Segway-ek nem minősülnek járműnek, használójuk gyalogosnak tekintendő, így a Segway ha...