Műemlékek

Szt. Mihály templom romja, Balatonfüred, Vázsonyi u.

Papsoka helységnév jelentése - pap falva, pap birtoka - a tihanyi bencések birtoklására utal. E birtokon laktak az apátság szolgái.

A település a mai Vázsonyi út és a Siske utca által

bővebb információ

Kossuth Lajos Forrás Kútháza, Balatonfüred, Gyógy tér
Füred központja a Gyógy-téren a Kossuth Lajos-forrás, fölötte 12 oszlop által tartott tető díszlik; ez a kútház. A műemléki jegyzékben ennyi olvasható: "Ivócsarnok, klasszicista. Épült 1800-ban.

bővebb információ
Anna Grand Hotel- egykori Nagyvendéglő és Kurterem, Balatonfüred, Gyógy tér 3.
Amikor a fürdői élet elkezdődött, tehát az 1700-as évek harmadik évtizedében, gondoskodni kellett az érkező vendégek étkeztetéséről. 1748-ban a forrás közelében megépült az első vendégfogadó. A

bővebb információ
Horváth- ház, Balatonfüred, Gyógy tér

Épült 1795-1798 között.

A XVIII. század végére már divatba jött Füred, s a feltételek hiányoztak az egyre nagyobb vendégsereg fogadására. Ezért a királyi Helytartótanács 1786-ban

bővebb információ

Huray villák

Jókai Mór sógora, Huray István Füred nevezetes emberei közé tartozott. Azoknak az orvosoknak körébe tartozott, akik a gyógyforrás körüli sétányon különösebb vizsgálat nélkül, a beteg panaszait

bővebb információ

Blaha Lujza villa, Balatonfüred, Blaha u. 4.
1866-ban parcellázták a telket, melyre Szűcs Lajosné 1867-ben építette a házat. Tőle Csény Lajos vásárolta meg, aki 1893-ban adta el Blaha Lujzának. A szép, klasszicista ízlésben épült ház bejárója

bővebb információ
Jókai Villa, Balatonfüred, Honvéd u. 1.
Jókai Mór 1857-ben, 32 éves korában járt először Balatonfüreden. Az első útra Jókainé nagyravágyó leánya a "kis Róza" beszélte rá, aki a fürdőhelyen akarta megtalálni szerencséjét. Első füredi

bővebb információ
Gombás Kúria Balatonfüred, Arácsi u. 94.
A volt Eszterházy szálló, Balatonfüred, Táncsics M. u.
Siske utcai parasztházak
Palóczi Horváth Ádám háza, Balatonfüred, Ady u. 13.
Pálóczi Horváth Ádám ifjúságának legszebb éveit Füreden töltötte. Itt rakta le későbbi vagyonának alapjait és innen számítható költői működésének legjobb szakasza is. Ő volt nagy tavunk első

bővebb információ
Széchenyi kastély, Balatonfüred, Hősök tere
Az Arácsi út és a Lóczy Lajos utca összeszögelésénél kezdődik a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola területe. Elején egy korszerű, kétemeletes épület, majd beljebb a telek közepén három

bővebb információ
Magyar Játékszín hat megmaradt oszlopa a Kiserdőben
Kisfaludy Sándor javaslatára közadakozásból 1830-31-ben építették. 1831. július 2-án nyílt meg, 1868-ig működött. Ekkor műszaki állapota miatt bezárták. 1878-ben lebontották. Helyén építették fel

bővebb információ
Dőry Villa - ma Astoria, Balatonfüred, Jókai u. 28.
Épült 1869-ben.

A legszebb családi nyaralónak mondták Füreden. Ez volt a híre, és valóban a múlt század végén még kimagasodott a kisebb nyaralók közül. Építési stílusát tekintve a

bővebb információ
Állami Szívkórház, Balatonfüred, Gyógy tér 2.
Az Állami Szívkórház a Gyógy téren áll, a régi fürdőházak helyén. Falain emléktábla őrzi az első fürdőorvosok, Oesterreicher Manes József és Orzovenszky Károly nevét, akiknek jelentős szerepük

bővebb információ
Improvizációk Nádler István festményeire
IDŐJÁRÁS
23 °C
18 °C
14 km/h

Jenő

2010-09-07 19:20:19

A Választások 2010. oldalon lévő térkép és a választási körzetek felsorolása nagyon eltér egymástól. Feltételezem, hogy a körzetek, utcák felsorolása a jó. Ehhez kellene ...

Szabó Szilvia

2010-09-07 12:42:01

Kedves Fürediek! Eladó tanyát vagy nagyobb külterületi telket keresek megvételre Balatonudvari kb 20 km-es körzetén belül, akár Füreden, ha valakit érdekel Szeged melletti (Szatymazi) ...

Lujza

2010-09-07 09:22:33

Blaha Lujzának nincs Füreden szobra (sajnos, mert megérdemelné), van viszont egy emlékpadja, amit a Balatoni Szövetség emeltetett a sétánynak azon a helyén, ahol állítólag üldögélni ...