2012.12.17/A Balatonfüredi Yacht Club (BYC) két versenyzőjét, Detre Diánát és Vadnai Benjamint választották az év vitorlázójának 2012-ben. A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik kik sportágukban az év legjobbjai.       

 

2012.12.06/Az Emberi Erőforrások Minisztériumával történt egyeztetések eredményeképpen rendeződött a Fordítóház működésének finanszírozása. Az alapítvány hatmillió forintot kapott Balog Zoltán miniszter saját keretéből és ígéretet arra, hogy jövőre nem lesz gond az állami támogatással.       

 

2012.12.19/Gyűrű Géza pápai prelátusról, aki idén kapta meg a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetését, jelent meg kötet a Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában. A korabeli fotókkal illusztrált könyv a város díszpolgárának munkássága mellett a helyi katolikus egyház történetét is bemutatja.       

 

2012.12.05/Letették az alapkövét annak a modern, új ipari üzemcsarnoknak, amelyet a TLC épít. A volt Hajógyár területén működő cég jelenleg is Füred legnagyobb munkaadója. A várhatóan jövő év áprilisára elkészülő, 1,1 milliárd forintos beruházás hatvan új munkahelyet teremt a városban.       

 

2012.12.03/Elkészült a város jövő évi nagyrendezvény terve. Továbbra is kiemelt szerepet kapnak a Füred arculatát meghatározó kulturális- és sport programok, a turisztikai látványosságok, a fesztiválok illetve az elő és utószezonban egyaránt tartalmas időtöltési lehetőséget kínáló események.       

2012.11.29/Decemberben minden hétvégére jut majd egy-egy Mesekastély előadás. A programsorozatot egy nagy klasszikus, a Szegedi Kortárs Balett által színpadra vitt Diótörő nyitja, szilveszter előtt pedig közkívánatra egy igazi bohóckodás búcsúztatja az évet. Köztük pedig mesék nem csak gyerekeknek.       

2012.12.04/Kő Pál Munkácsy- és Kossuth -díjas szobrászművész életmű kiállítását tekintette meg maga az alkotó kíséretében a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) delegációja a Vaszary Villában. A látogatás során elhangzott, hogy a jövőben Füreden több művészeti ágat is támogathat az akadémia.       

2012.11.27/Hangulatos reformkori séták a város emblematikus részén. Forralt bor, érdekes anekdoták, legendák és korabeli pletykák. Barangolás a klasszicista épületek között a nagy elődök nyomdokaiban. Az ünnepek alatt a Kerek templom elől többször indulnak esténként tematikus séták.       

 
 
PROGRAMOK
2013-05-25 09.30

Látványos verseny.

2013-05-26 10.00

Programok gyerekeknek.

2013-05-27-28

A legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai bormustra.

2013-05-31 17.00

A zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának koncertje.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


18℃
13.3℃
5 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Hirdetés

Rodin Füreden

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek

Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve látható a kiállításon. Részletek itt.

Hatvany Lajos kiállítás a Vaszary Villában

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
Fürdő utca 2013.05.24/
Tényleg semmi érteme nincs ott a járdának, így hol az egyik oldalon kell haladni, hol a másik oldalra kell átmenni. Ráadásul egy forgalmas útról beszélünk, és a...
járda 2013.05.23/
Én sem értem, hogy minek építenek a Fürdő utca azon oldalára járdát. Semmi nem indokolja. Ellenben a Noszlopy utcába tényleg kéne egy járda. A minap is majdnem ...
Mérei János 2013.05.22/
Szeretném megkérdezni a Város bármelyik elöljárójától, illetékesétől, hogy mit érnek azok a rendeletek, amit nem tudnak betartatni? Pld. szerdán 10 óra óta irtj...