2013.04.10/Ha az időjárás kedvező lesz akkor június 1-én, szombaton hivatalosan is kinyit a város két strandja. Az Esterházyra és a Kisfaludyra is a tavalyi árakon lehet majd belépni. Idén is voltak fejlesztések, a parttól negyven méter széles sávban rendezték és újratöltötték mindkét fürdő medrét.       

 

2013.04.12/A város idén is meghirdeti emblematikus rendezvényét a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyt. Az immár huszonegyedik alkalommal megrendezendő program ezúttal is több napon át zajló kulturális esemény lesz. A versenyre május végéig adhatják le verseiket a költők.       

 

2013.03.23/Filozófusi adottságokkal rendelkező, reneszánsz kíváncsisággal megáldott műfordító volt - e szavakkal emlékeztek meg a tavaly elhunyt Sava Babić író, műfordítóról az általa elindított Hamvas napok keretében. Hamvas emlékfájára ezúttal is ráolvasták az író Fák című esszéjét.       

 

2013.04.05/A szülők a napokban döntenek arról, szeptembertől hova íratják be általános iskolába elsős gyermekeiket. A városban két tankörzet van, a Radnóti és az Eötvös iskoláé, a Református Általános Iskola szabadon választható, amellyel kapcsolatban azonban sok a téveszme és a félinformáció.       

 

2013.04.02/Egyre több gondot okoz a városban is a szokatlan mennyiségű csapadék, a hétvégén leesett jelentős mennyiségű eső illetve a felgyűlt talajvíz számos pincét és alagsort öntött el. A füredi tűzoltók több tucat ingatlanhoz vonultak ki a városban, egyelőre az intézményekben nem esett komolyabb kár.       

 

2013.03.30/A szigligeti várkapitány ágyúlövése jelezte, hogy megérkezett a mólóhoz Siófokról az idei első hajó, ezzel megkezdődött a 167. balatoni hajózási szezon. Rendkívül barátságtalan idő van, de a Balaton vízszintje jól alakul, várhatóan nyugodt szezon lesz az idén – hangzott el az ünnepségen.       

2013.04.03/A franciaországi Le Havre adott otthont a Laser Európa Kupa-sorozat újabb állomásának, ahol a füredi Yacht Club vitorlázója, Vadnai Jonatán hat futamgyőzelemmel utasította maga mögé a 130 fős Laser 4.7 mezőnyt. Korosztályában idén ez már a harmadik Európa Kupa győzelme.       

2013.04.08/A hétvégén, több mint ötszáz résztvevővel a Tagore sétányról rajtol a Maratonman. A családi sportnappal egybekötött versenyen a fürediek extra kedvezménnyel vehetnek részt. A futás mellett több látványos program várja az érdeklődőket. Tóth Gabi ingyen koncertet ad a parton.       

2013.04.03/A Balaton vízszintje az esőzések hatására napi két centiméterrel emelkedik, a tendencia a napokban biztos marad, így közel a szabályozási szint maximuma, ezért a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei megkezdték a felkészülést a Sió-zsilip április végén történő megnyitására.       

 
 
PROGRAMOK
2013-06-20-23

Gasztronómia és kulturális programok.

2013-06-22 13.00

Emblematikus figura, emblematikus hang.

2013-06-20-23

Buli Füred legszebb utcájában.

2013-06-22-29

Zenei fesztivál a klasszikus gitár nemzetközi sztárjaival.

2013-06-22

Nyíltvízi Úszó Európa Kupa.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


23℃
21.5℃
1.6 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Rodin Füreden

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
Norbert 2013.06.19/
A Koloska ügyben csak annyit tennék hozzá, hogy régebben voltak megjegyzések arról, hogy nem kéne engedni az autós forgalmat arra fele így talán kevesebb lenne ...
Állatvédő 2013.06.18/
Felhívom az illetékesek figyelmét, hogy állatkínzásnak minősülő kutyatartás folyik a Tűzoltó utcában. A telek könnyen felismerhető arról, hogy a ház romos és el...
Rudipapának 2013.06.17/
Épp ez a lényege az egész általam leírtaknak. Bem tábornok még ha rövid idő alatt is többet tett le az asztalra.