Indulnak a strandok

2012.05.22/Kinyitottak a város fizetős strandjai. A szokásosnál hetekkel előbb beköszöntő meleg miatt már eddig is látogatható volt az Esterházy és a Kisfaludy strand, június 1-től azonban teljes szolgáltatási körrel, felújítva, egyelőre a tavalyi árakon várják a látogatókat a fürdők.

 

Mindkét strandra egyelőre a tavalyi áron adják majd a belépőket, az Esterházy strandon a felnőttek 850-, a gyerekek 510 forintért fürödhetnek, a Kisfaludyn ugyanez 600-, illetve 380 forintba kerül. A Füred kártyával rendelkezők idén is 20 százalékos kedvezményt kapnak, a Kisfaludy strandra pedig a füredi lakosok ezúttal is 500 forintért válthatnak bérletet. Délután 18 órától egyik strandon sem kell belépőt fizetni.

- Mindegyik strandon elvégeztük a szükséges karbantartást, parkosítottunk, szépítettük a sétányokat, átnéztük a vizesblokkokat. Bővítettük a Kisfaludy strand homokos lídóját illetve megerősítjük ennek védőgátját, mert a sajátos áramlás itt tavaly gondot okozott. Az Esterházy strandon, igazodva az igényekhez, kiépítjük az élményfürdő árnyékoló rendszerét. A hagyományoknak megfelelően idén is lesznek programok a Kisfaludy strandon, júniusban kezdődnek a sporthétvégék, augusztus 20-án pedig a tervek szerint nagyszabású koncert lesz a strand területén – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szeles Ákos, a Probio Zrt. munkatársa.

Újdonság még, hogy a város megállapodást kötött a Paksi Atomerőművel, így a Kisfaludy strandnál, amikor szükséges megnyitják a jelenleg lezárt füves területet, amelyen akár hatszáz autó is parkolhat. - Ezzel reményeink szerint megoldjuk a főszezonban olykor tapasztalható parkolási gondokat. A parkolás itt továbbra is ingyenes lesz, a rendőrség ígérete szerint külön figyeli majd a területet - mondta Szeles Ákos.

A füredi strandokon június közepéig biztosan a tavalyi árakon adják a belépőket, arról még nincs döntés, hogy a főszezonban lesz-e áremelés.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2013-05-22 18.00

Bánó Veronika és Kiss András estje.

2013-05-25

Látványos verseny.

2013-05-26

Programok gyerekeknek.

2013-05-27-28

A legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai bormustra.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


18℃
18.4℃
4.3 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Hirdetés

Rodin Füreden

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek

Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve látható a kiállításon. Részletek itt.

Hatvany Lajos kiállítás a Vaszary Villában

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
Anett 2013.05.21/
Jelzés észrevételéhez hozzászólva: Igaza van! De ez sajnos nem csak a parton probléma. A város többi részén is póráz nélkül sétáltatják a kutyákat, vagy ami még...
Kisforeszt 2013.05.21/
A Kiserdőre ráférne egy kis törődés. Elég elhanyagolt állapotban van, főleg a teniszpálya és a Séta utca közötti részen, méteres a gaz, valamint a viharok miatt...
Béla 2013.05.21/
Tisztel Önkormányzat,Nagyon szép lesz az Agro elötti járda (igaz a túl oldalon is van már belőle), de kérdezném az illetékeseket, hogy a Noszlopy út nyugati fel...