Januártól működik a járási hivatal

2012.10.30/A Földhivatal és Munkaügyi Központ épületében kap helyet a Balatonfüredi Járási Hivatal, amely januártól a megyei kormányhivatal kirendeltségeként kezdi majd meg működését. Az önkormányzati hivataltól 21 köztisztviselő kerül át a járáshoz, amelynek vezetője dr. Bacsák-Kovács Éva Mária lesz.

 

Elsősorban költségkímélő szempontok miatt kerül a járási hivatal a földhivatal épületébe.

A járási hivatalok az államigazgatási ügyek intézését végzik majd. Hozzájuk kerülnek az okmányirodák, egyes gyám-és gyermekvédelmi, szociális igazgatási, családtámogatási ügyek, a köznevelési feladatok, egyes építésigazgatási feladatok, a menedékjog, az egyéni vállalkozói tevékenység engedélyezése, egyes kommunális, állategészségügyi, vízügyi hatáskörök valamint a szabálysértési ügyek és a helyi védelmi bizottságok vezetése.

A megyei kormányhivatal kirendeltségeként működő járási hivatalok különböző szakigazgatási szerveket foglalnak majd magukba, mint például a járási gyámhivatal, építésügyi hivatal, állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szerv, földhivatal, munkaügyi kirendeltség és a népegészségügyi intézet. Egyelőre azonban ezek nem mindegyikét alakítják ki valamennyi járási székhelyen.

A megyében összesen tíz járásközpontot állítanak fel. A Balatonfüredi Járási Hivatalhoz tartozó települések: Alsóörs, Aszófő, Balatonakali, Balatoncsicsó, Balatonfüred, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse, Lovas, Monoszló, Óbudavár, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Tihany, Vászoly, Zánka.

A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány. A cél olyan modern hivatalok kialakítása volt, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez. A járások kialakításánál figyelembe vették a 30 km-en belüli elérhetőséget, a területi határokat, a leendő körjegyzőségeket illetve a települések érdekeit. A járások felállításával megtörténik az önkormányzat és államigazgatási feladat- illetve hatáskörök szétválasztása.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2013-05-22 18.00

Bánó Veronika és Kiss András estje.

2013-05-25

Látványos verseny.

2013-05-26

Programok gyerekeknek.

2013-05-27-28

A legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai bormustra.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


18℃
19.1℃
12.2 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Hirdetés

Rodin Füreden

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek

Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve látható a kiállításon. Részletek itt.

Hatvany Lajos kiállítás a Vaszary Villában

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
e-hulladék 2013.05.20/
Tud valaki segíteni, hogy a lomtalanítási időszakon kívül hol adható le elektromos hulladék (mosógép, tv, hűtő stb, több db) Füreden? Az egyik Kossuth utcai üzl...
Zákonyi sétány 2013.05.20/
Tisztelt Molnár Judit! A segítségét szeretnénk kérni, hogy lehetősége lenne-e utánajárni, hogy a Zákonyi sétányon lévő szélkerék visszakerül-e a helyére vagy se...
Berendely Lajos 2013.05.20/
Kedves Hertelendy kisasszony! Csak annyi, hogy nem az Ön székesfővárosi lakhelye előtti utcát burkolja:-)