Egymilliárdból újul meg a Lóczy gimnázium

2017.06.13/Közel egymilliárd forintból újul meg a Lóczy Lajos Gimnázium épülete. Az iskola történetének legnagyobb beruházása várhatóan jövő év januárjában kezdődik. A tanintézmény új, hét tantermet felölelő emeletet kap, modernizálják a meglévő épületet, és jelentős energetikai fejlesztés is megvalósul.

A hazai finanszírozású nemzeti köznevelési infrastruktúra fejlesztési program keretében 688 millió forintot költenek majd a gimnázium épületének felújítására. Az országos programban összesen 65 tanintézmény kapott támogatást, közöttük a Lóczy az egyetlen középiskola. A gimnázium nyílászáróinak cserélését, a hőszigetelést illetve a fűtés korszerűsítését uniós forrásból fedezik, erre 222 millió forint áll rendelkezésre.

- Várva várt beruházás indulhat meg, még 1998-ban említettem először, hogy a Lóczy gimnázium infrastruktúráját fejleszteni kell. A város imázsához hozzátartozik a gimnázium, nagyon fontos, hogy végre méltó körülmények között tanulhassanak itt a diákok. A fejlesztés koncepciója kész. A régi épületet korszerűsítjük, arra egy új emelet épül, ezzel a jelenlegi széttagolt struktúra megszűnik. Nem lesz egyszerű a beruházás, hiszen két támogatói forrást kell összehangolnunk – vélekedett az iskola udvarán tartott sajtótájékoztatón Bóka István polgármester.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a beruházás révén európai színvonalú körülmények között tanulhatnak majd a gimnázium diákjai. Mint fogalmazott, nemcsak Fürednek, de az egész térségnek nagyon fontos az iskola fejlesztése.

- Ekkora volumenű fejlesztésre még nem volt példa a 62 éves tanintézmény életében. Jelenleg két épületben zajlik a tanítás, az egykori lánykollégium infrastruktúrája már nagyon leromlott, ezért nagyon várjuk az iskola megújítását. Addig is azon dolgozunk, hogy mind a 430 diákunk megfelelő körülmények között folytathassa a tanulmányait az építkezés alatt - fogalmazott Duna Katalin, az iskola igazgatója.

Az új tanítási év még a jelenlegi épületekben kezdődik el, a beruházás várhatóan jövő év januárban indul. Az építkezés idejére az egész iskolát ki kell üríteni, még zajlanak az egyeztetések, de a gimnázium diákjainak a tervek szerint a meglévő balatonfüredi tanintézményekben biztosítanak majd helyet – tudtuk meg Szabó Lajostól, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatójától.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-08-13-03

Koncertek a parton.

2017-08-22 18.30

Pajor Tamás és vendégei.

2017-09-09 18.00

Bödőcs Tibor önálló estje.

2017-09-08-9

Nemzetközi költőverseny és díjkiosztó gála.

2017-09-22-24

Időutazás és fesztivál.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


24℃
20.7℃
8 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
Füred-nek 2017.08.21/
Ha a témában irodalmat keres:1. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred (Kiadta a Városi Tanács Balatonfüred 1988.) 2. Balatonfüred és Balatonarács története (A Veszprém M...
Füred 2017.08.21/
Teljesen helytálló, hogy Balatonfüred nevének semmi köze a fürdéshez. A fürjesből változott idővel át. Ez szerintem viszonylag közismert tény. Interneten utána ...
Füred 2017.08.20/
Létezik az, hogy Füred nevének semmi köze a fürdéshez? lásd reformkor? Én majdnem mindent elhiszek, de hogy lesz a fürjből Füred? Érdekelne. Van valami írásos e...