Az ideáltól a kritikus nézetekig

2017.06.24/Kiállítás nyílt négy évszázad gyerek portréiból. Művek a 17. századtól a kortárs alkotásokig. Hogyan változott a gyerekek, egyáltalán a család társadalmi megítélése az elmúlt évszázadokban?

Az idealizált, moralizáló ábrázolástól napjaink kritikus hangvételéig - festmények, szobrok, fotók és videók.

A Vaszary Galériában nyílt tárlat a biedermeiertől a jelenkorig öleli fel a gyermekeket ábrázoló műalkotásokat, a legkorábbi mű az 1600-as évekből származik. Festmények, grafikák, szobrok, fotók és videómunkák szerepelnek a kiállításon egyebek mellett Barabás Miklós, Munkácsy Mihály, Szőnyi István, Csók István, Fényes Adolf, és Vaszary János és több kortárs alkotó műve.

- Akkor művészi az ábrázolás, ha jól megfigyeljük azt, amit szeretnénk megjeleníteni. A megfigyelés a fontos. Több alkotáson az ábrázolt gyerek ránk néz. Azt nézi, hogyan nézzük őt, vagyis hogyan reagál a külvilág. Gyermektekintetek között sétálhatunk és eldönthetjük, ki néz kit - mondta megnyitó beszédében Jeney Zoltán író.

Fotógaléria a megnyitóról, katt a kis képre.

Gyermek a képzőművészetben

- Párizsban éppen ebben az évben zárt be egy nagyon hasonló tematikájú kiállítás, amely a gyermekek ábrázolását járta körül. Magyarországon úgy gondolom hiánypótló lesz a Vaszary Galériában nyíló tárlat, utoljára 1940-ben rendezett az akkori Műcsarnok a gyermekábrázolással kapcsolatos tárlatot. A füredi kiállítás négy évszázadot ölel fel, de nem kronológia szerint mutatjuk be az egyes korszakokat, inkább azt szeretnénk minél plasztikusabban érzékeltetni, miként változott a család és a gyermek társadalmi szerepének a megítélése. Jogilag, erkölcsileg is sok minden változott, ahogy a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások illetve a gyermek-szülő közötti viszony is - válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Révész Emese a kiállítás kurátora.

Boldogság, ártatlanság, szépség, szabadon szárnyaló képzelet, a valóságot átható játékvilág, ösztönös alkotóerő. A gyermekhez manapság ilyen és ehhez hasonló pozitív fogalmak sorát társítjuk. A kiállítás annak ered nyomába, hogy a gyermekről alkotott, koronként változó képzetek hogyan jelennek meg a képzőművészetben. A gyermeket kultúránként és koronként másként ítélték meg: hol felmagasztalták, az ember eszményi állapotaként tekintettek rá, hol pedig tökéletlen felnőttként bántak vele.

- Sok érdekességgel, információval szembesülhetünk a képek által, olyanokkal, amelyek a korabeli írásokból, napló jegyzetekből nem feltétlen derülnek ki. Sokszor egy megfestett tekintet, gesztus, viselet, az ábrázolt környezet beszédesebb és árulkodóbb. A mintegy ötven műből az is kiderül, hogy az utóbbi 10-20 évben megjelent az intézményekkel, a felnőttek szerepével kapcsolatos társadalomkritika. Korábban a gyermek ábrázolások egyfajta ideált jelenítettek meg, a kortárs képzőművészetben viszont már megjelent a modern család szétesése - fogalmazott a művészettörténész.

A kiállítás több mint félszáz bemutatott művet tár a közönség elé a magyar képzőművészet legszebb alkotásaiból. Minden terem egy-egy témakört jár körül, egymással ütköztetve, társítva különböző korok képalkotását az anyaságról, családról, nemi szerepekről, vidéki életről, iskoláról, nevelésről, játékról.

A kiállítás 2018. január 8-ig látogatható.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-09 17.00

A Magyar Táncművészeti Egyetem előadása.

2017-12-12 17.00

Palágyi Sylvia könyvének bemutatója.

2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
4℃
1 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
közmeghallgatás 2017.12.10/
Olyat esetleg nem lehetne, hogy egy közmeghallgatást tartanának 18:00-kor? Aki 16:30-ra szervez egy ilyen fontos eseményt, az látszik hogy még életében nem dolg...
józsi 2017.12.08/
Szerintem a kereslet-kínálat előbb-utóbb egymásra talál. Ha olyan komoly igény lenne ruházati cikkekre itt Füreden, akkor valaki már nyitott volna ilyen üzletet...
vásárlás 2017.12.07/
Pont ez az, hogy Füreden borzalmas a kínálat, ha ruházati cikkeket akar venni az ember. Konkrétan nincs választási lehetőség. Vehetsz gyenge minőségű kínait, va...