Százezrekbe kerülhet a fakivágás

2017.10.05/Módosították a város környezetvédelméről szóló rendeletét. Az új szabályozás elsődleges célja a közterületeken és a magáningatlanokon álló fák védelme.

A fák a városképet szépítő hatásukkal, a mikroklíma és a levegőminőség javításával meghatározó elemei zöld vagyonunknak, amelynek megóvása és gyarapítása közös felelősségünk – áll az önkormányzati rendeletben.
Az eddigi szabályozás pontatlan volt, az új rendelettel elsősorban a magántelkeken lévő fák védelmét erősítette meg a város.

- Magánterületen lévő, a rendelet hatálya alá tartozó fát kivágni – élet és balesetveszély esetét és a gyümölcsfák kivételével – csak jogerős fakivágási engedély alapján lehet. Engedélyt csak azokra a fákra kell kérni, amelyek törzsátmérője minimum 5 centiméter 1 méter magasságban. Emberi fogyasztásra alkalmas gyümölcséért termesztett és gondozott fa, (kivéve diófa, szelídgesztenyefa, mandulafa, eperfa és díszfának nemesített gyümölcsfák) kivágására továbbra sem kell engedély - válaszolta kérdésünkre dr. Tárnoki Richárd címzetes főjegyző.

Az engedély nélkül kivágott fák esetében a jegyző kötelezi a tulajdonost a kivágott fa pótlására. Amennyiben határidőn belül a szükséges fatelepítés nem történik meg, akkor bírságot róhat ki. Magánszeméllyel szemben 200 ezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén 2 millió forintig terjedhet a bírság.

A teljes rendelet, a fakivágás szabályainak részletei, az engedélykérés menete alább csatolva.

- Nem a szankcionálás az elsődleges célunk, hanem a városban a magánterületeken megtalálható szépszámú fa védelme, a környezetminőség fenntartása. Ha nincs más lehetőség, akkor a közigazgatási hatósági eljárás keretében élünk a bírságolással – tette hozzá Tárnoki Richárd.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-12-09 17.00

A Magyar Táncművészeti Egyetem előadása.

2017-12-12 17.00

Palágyi Sylvia könyvének bemutatója.

2017-12-16 18.00

Faludy György versei Hobo modorában.

2017-12-19 19.00

55 éves a legendás zenekar.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


7℃
4℃
1 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Hirdetés

Agora
közmeghallgatás 2017.12.10/
Olyat esetleg nem lehetne, hogy egy közmeghallgatást tartanának 18:00-kor? Aki 16:30-ra szervez egy ilyen fontos eseményt, az látszik hogy még életében nem dolg...
józsi 2017.12.08/
Szerintem a kereslet-kínálat előbb-utóbb egymásra talál. Ha olyan komoly igény lenne ruházati cikkekre itt Füreden, akkor valaki már nyitott volna ilyen üzletet...
vásárlás 2017.12.07/
Pont ez az, hogy Füreden borzalmas a kínálat, ha ruházati cikkeket akar venni az ember. Konkrétan nincs választási lehetőség. Vehetsz gyenge minőségű kínait, va...