Ófalu


A város három történeti központjának egyike. Elsősorban a kereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatások révén vált városközponttá. Tulajdonképpen ez Füred óvárosa, vagy ha tetszik a régi falu. Itt húzódik a város egykori „Fő utcája,” ami mára már elvesztette központi szerepét.

Számottevő és értékes népi műemlékállománnyal rendelkezik. Az ófaluba vezető főutcán, a Kossuth Lajos utca mindkét oldalán zárt sorú, földszintes és emeletes épületek sorakoznak. Az épületek még őrzik a népi formákat, a Siske utca pedig már egyenesen az erdőbe torkollik, sétaút várja ott a kirándulókat.

A ma már inkább felső városrészként emlegetett egykori ófaluban emelkednek a magasba, mintegy vigyázva a város nyugalmára, a Református templom, a Katolikus templom és az újonnan épült Evangélikus templom tornyai.

PROGRAMOK
2013-05-25 09.30

Látványos verseny.

2013-05-26 10.00

Programok gyerekeknek.

2013-05-27-28

A legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai bormustra.

2013-05-31 17.00

A zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának koncertje.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


18℃
11.8℃
8.7 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Hirdetés

Rodin Füreden

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek

Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve látható a kiállításon. Részletek itt.

Hatvany Lajos kiállítás a Vaszary Villában

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
kutygond 2013.05.25/
Jelezni szeretném, hogy az ALDI melletti földúttal párhuzamosan futó fentebbi földút mellett van egy elkerített rész ahol hosszú ideje két elég vad kutya támad ...
kemping 2013.05.25/
A kemping téma nem új, két éve tudjuk hogy ez a helyzet. Az scd már korábban bedőlt. Biztos nem fű fog nőni a kempingben, az idei év sokmilliós fejlesztései sem...
Kempingezó 2013.05.25/
Eladók a kempingek. Köztük a füredi is. A nagy ivű tervek romba dőltek az SCD részéről. Jövőre már ott is csak a gaz fog nőni? Micsoda luxus!