Balatonfüred


2013.05.23/Nagy sikerrel zárult az első Füredi Tavaszi Fesztivál. Irodalmi, zenei és gyermekprogramokból kedvére válogathatott a közönség. Elsöprő erejű koncertet adott Ferenczi György és a Rackajam, és fellépett a Kossuth-díjas Csík Zenekar.

2013.05.07/A füredi középiskolákból összesen 195-en ballagtak el szombaton. A Lóczy gimnázium a Kisfaludy színpadon, míg a Szent Benedek Gimnázium az iskola udvarán rendezte meg a ballagási ünnepséget. Mindkét intézményben jó a továbbtanulási arány.

2013.05.07/Harmadik éve, hogy a Tolnay Kálmán László vitorlás emlékversennyel indítja a szezont a Balatonfüredi Yacht Club. Ez alkalommal is a nagy hajósok szálltak először a vízre, hogy teljesítsék a közel 25 kilométeres távot.

 
2013.04.30/Hatvan évvel ezelőtt Argentínában hunyt el dr. Luttor Ferenc, a város egykori plébánosa, akinek irányítása alatt az 1920-as években felépült a Krisztus Király, közismert nevén a Piros templom, a plébánia és az iskola. A  templomépítő plébánosra emlékeztek.

2013.04.24/25 éve ápol jó kapcsolatot Balatonfüred a Münchentől pár kilométerre lévő Germeringgel. Most a testvérvárosi kapcsolatot megünnepelni hívták ki a füredieket, akik között tudatosan sok volt a fiatal, hogy legyen, aki továbbra is ápolja a német-magyar barátságot.

2013.04.22/Balatonfüred négy általános iskolájában összesen 140 kisdiák kezdi meg szeptembertől a tanulmányait. Legtöbben, 62-en a Radnótiba iratkoztak, az Eötvösbe 50-en, a Református Általános Iskolába 26-an, a Fekete István Általános Iskola összevont csoportjába pedig ketten.

 
2013.02.26/Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara adott farsangi koncertet. A hagyományos koncerten ezúttal a lovrani zenekar vezetői is felléptek, karnagyuk irányította is a füredi együttest.

2012.07.31/Egy bálról még sokáig beszélnek az emberek. Ki volt ott, milyen ruhában, és mennyire voltak szépek a szépek. A 187. füredi Anna-bál is lassan részévé válik majd a helytörténetnek.

2012.07.30/Héjja János divattervező bemutatóját rendezték meg a Vaszary Villa parkjában. A profi modellek herendi motívumokkal díszített gyönyörű ruhákat mutattak be.

 
2012.07.06/Új rekord a 44. Kékszalagon. A Józsa Márton vezette kétárbocos katamarán megdöntötte az 1955-ös eddigi csúcsot. Nyilatkozik a győztes.

2012.05.29/Nagy érdeklődés mellett a Reformkori Hagyományőrzők Társasága ismét megrendezte a Korok Fesztiválját.

2012.05.30/Mini Morris Világtalálkozó Füreden. 1700-an vettek részt a kempingben megrendezett találkozón. Jó hangulat, közel kétszáz Miniből álló felvonulás.

 
2012.05.22/Balatonfüred névvel okostelefon alkalmazás készült a városról. Zsebben hordható turisztikai-kulturális útikalauz, frissülő tartalmakkal, programokkal.

2012.05.16/Némethné Rácz Lídia rendhagyó képeskönyvet szerkesztett. Több mint hatszáz, az 1880-as évektől 1948-ig terjedő időszakból származó füredi kép, főként családi albumokból.

2012.02.01/A Brüsszeli Magyar Bál díszvendége volt Balatonfüred. A hazai városok közül az elsőként kapott meghívást a belga fővárosba.

 
2011.12.07/Válogatás a Kattints Balatonfüredre című, a honlap meghirdette fotópályázatra érkezett felvételekből.

2011.05.31/Közel négyszáz gyermekrajz érkezett a 800 éves település és 40 éves város jubileum alkalmából rendezett rajzpályázatra. Milyennek látják Füredet az általános iskolások?

2011.03.16/Példaértékű az író világát megelevenítő Jókai Emlékház kiállítása. Kalla Zsuzsanna, az emlékházat berendező irodalomtörténész díjat kapott.

 
2011.02.23/A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársa a tónál megjelenő új madárfajokról.

2011.02.14/Rozsnyói Péter zongoraművész, a Vaszary Villában kiállított s a falra felvetített Nádler István festményeire improvizál.

2011.02.24/Rövid film a nyári Balatonfüredről.

 
 

Városháza


2011.06.07/2011-ben Balatonfüred és Paloznak képviselheti hazánkat az Európai Virágos Falvak és Városok versenyében. Egy négytagú nemzetközi zsűri járja végig majd június végén Füred utcáit és tereit, hogy azután egy komplex szempontrendszer szerint értékeljen.

2011.04.14/A 84. országos bélyegnapon a város kettős jubileumának tiszteletére új füredi emlékbélyeg jelent meg, és igazi kultúrkincsekből nyílt kiállítás az Anna Grand Hotelben.

2011.05.16/A magyar uniós elnökség egyik fontos helyszíne Balatonfüred, ennek tiszteletére emlékfát ültettek a Tagore-sétány melletti parkban.

 
2011.02.19/Dr. Bóka Istvánt választották a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének. Az új elnök 1999-2002 között már sikeresen vitte a tó ügyét.

2011.02.11/2010. május 29-től kinyitott a Vaszary Villa, a hercegprímás egykori nyaralójából a város egyik legfontosabb kulturális intézménye lett.

2011.02.11/2010. május 7-én befejeződött a Balaton-part ékköve II uniós program. Megnyílt a Jókai Emlékház, a Városi Múzeum és a Vaszary Villa.

 
PROGRAMOK
2013-05-25 09.30

Látványos verseny.

2013-05-26 10.00

Programok gyerekeknek.

2013-05-27-28

A legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai bormustra.

2013-05-31 17.00

A zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának koncertje.

FÜRED KÉPEKBEN

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


18℃
17.1℃
0 km/h
 
ÚJ!

Ingyen letölthető Füred okostelefon alkalmazása. Minden egy helyen, elfér a zsebben. Katt a képre.

Vitorlás Európa-, és Világbajnokság Füreden

Hirdetés

Rodin Füreden

Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek

Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Thorma János, Glatz Oszkár, Csók István és Koszta József mintegy félszáz műve látható a kiállításon. Részletek itt.

Hatvany Lajos kiállítás a Vaszary Villában

Kép galéria
Videó galéria
Anna-bál 2012
Kékszalag
Tél a városban
Agora
kutygond 2013.05.25/
Jelezni szeretném, hogy az ALDI melletti földúttal párhuzamosan futó fentebbi földút mellett van egy elkerített rész ahol hosszú ideje két elég vad kutya támad ...
kemping 2013.05.25/
A kemping téma nem új, két éve tudjuk hogy ez a helyzet. Az scd már korábban bedőlt. Biztos nem fű fog nőni a kempingben, az idei év sokmilliós fejlesztései sem...
Kempingezó 2013.05.25/
Eladók a kempingek. Köztük a füredi is. A nagy ivű tervek romba dőltek az SCD részéről. Jövőre már ott is csak a gaz fog nőni? Micsoda luxus!