Hatszázmillió forintból kutatóközpont létesül a Fürdő utca elkerülő szakaszánál. Az alapkőletételnél Bóka István polgármester kijelentette: a város egy új ipari szolgáltató résszel lesz gazdagabb, új lehetőségek nyílnak Füred előtt.
A kutató és fejlesztőközpontban orvosi műszerek, terápiás eljárások, funkcionális élelmiszerek és gyógyszer kombinációk fejlesztése illetve gyártása zajlik majd.
- A magyar gazdaság szempontjából nagyon fontos a kutatásfejlesztés, olyannyira, hogy szakértők szerint ez lehet a gazdasági válságból történő kilábalás egyik útja. A kormány ezért támogatja az ilyen vállalkozásokat, mint ahogy a klasztereket is, amelyek a kis-, és középvállalatokat hoznak előnyös helyzetbe. Külön öröm, hogy a füredi önkormányzat minden erejével segíti ezt a kezdeményezést – mondta ünnepi beszédében Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
– Az első évben 15-20 új munkahelyet teremtünk, ez a későbbiekben reményeim szerint még növekedhet. Először a kutatási fejlesztések alapjait szeretnénk lerakni, a távlati célunk pedig az, hogy az itt kifejlesztett eszközökből és orvosi műszerekből végül termékeket állítsunk elő. Az önkormányzattól vásárolt ingatlanon van lehetőségünk a terjeszkedésre – hangsúlyozta Grosz György, a hat céget felölelő klaszter elnöke.
Dr. Bóka István polgármester kiemelte: Balatonfüred számára a jövőt jelentik az ilyen beruházások, hiszen éves munkahelyet adnak, növelik a város adóbevételeit és a turizmus mellett egy új fejlődési irányt is jelentenek.
– Több hektáros önkormányzati terület van még itt, amit szeretnénk hasonló ipari vállalkozások számára hasznosítani. Már zajlanak is tárgyalások. Nem akartunk apartmanokat építeni, a multinacionális cégeket sem látnánk itt szívesen, a városnak ez a része egy ipari szolgáltató negyed lesz. Biztos vagyok benne, hogy ezzel egy új fejezet kezdődik Balatonfüred életében – összegzett dr. Bóka István.
A tervek szerint a jövő év szeptemberére elkészülő, mintegy kétezer négyzetméteres területen fekvő központ létrehozását az Új Magyarország Fejlesztési Terv közel háromszáz millió forint uniós forrással támogatta, a fennmaradó részt a klaszterben résztvevő cégek, köztük kettő helyi székhelyű, közösen biztosítják.
Krisztina
2010-09-02 19:39:06Nagyon a szivembe költözött ez a város!!!!!!!!!Sohasem egyforma valami újdonság mindig van. Csak egyet nehezményezek.A füred kártyát miért nem vehetik igénybe azok akiknek nyaralójuk ...
A szerk.
2010-09-02 17:39:00Kedves Borka, a fotópályázatot egy hónappal, augusztus végéig, meghosszabbítottuk, amit időben közzé tettünk a honlapon. Tehát valóban most zárult a pályázat. Közzé tettük azt is, ...
Érdkességek
2010-09-02 16:41:13Valóban érdekes a füredi épitésügy. Néha mintha skanzenben járna az ember. Családi ház, sorház, kocka társasház egymásra hányva. A Pálóczin épített új társasház kellemesen ...














































































