2010.02.08, hétfő 17:42
Szűkített költségvetés
Kétszáznyolcvan millió forint bevétel kieséssel számol az idei városi költségvetés. Az állami normatív támogatás jelentős csökkenése ellenére a város gazdálkodása nincs veszélyben. Több pályázat beadását is támogatta a képviselő testület. Tanintézmények, óvodák újulhatnak meg.

- Az Alkotmánybíróság döntése értelmében eltörölt ingatlanadó és az ezzel járó állami bevételkiesés várhatóan nem befolyásolja azt a Balaton Fejlesztési Tanács javaslatára elkülönített egy milliárdos keretet, amelyből a kormány kompenzációt ígért a turizmusból élő települések számára. Füred számít erre az összegre, mintegy hatvanmillió forintról van szó. Most úgy látom zökkenőkkel ugyan, de a költségvetésünk tartható, nincsenek veszélyben az önkormányzati intézmények, tudjuk biztosítani a működésüket – jelentette be dr. Bóka István polgármester a legutóbbi testületi ülésen, amelyen a képviselők az idei költségvetésről tárgyaltak.
A grémium a nehézségek ellenére egyhangúlag támogatta az arácsi illetve a Kossuth utcai óvoda fejlesztését, az ehhez szükséges önerő biztosítását. Így a város benyújtja pályázatát a közoktatási infrastrukturális fejlesztést, a minőségi nevelés feltételeinek megteremtését célzó kétmilliárd forintos összköltségvetésű uniós programra, amelyen maximum százmillió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető. Sikeres pályázat esetén teljesen megújulhatna az arácsi óvoda, kibővítenék, teljes körűen felújítanák és akadálymentesítenék az intézményt. Az Önkormányzati Minisztérium kiírta program keretében pedig 18 millió forintból kicserélnék a Kossuth utcai óvoda fűtésrendszerét, új nyílászárókat szerelnének fel és felújítanák a négy csoportszoba burkolatát.
Szintén pályázati úton fejlesztenék a város tanintézményeinek könyvtárait. Nyertes pályázat esetén, önkormányzati önerő nélkül, nyolc millió forintból fejlesztenék a Lóczy Lajos Gimnázium, a Bem József-, a Radnóti Miklós és az Eötvös Loránd Általános iskolák könyvtárait, bővítenék a szolgáltatásokhoz való hozzáférést és kialakítanák az online hozzáférést.

 

balatonfured.hu
Vissza
Improvizációk Nádler István festményeire
IDŐJÁRÁS
16 °C
11 °C
3 km/h

korai őszoszzösszenetnek :)

2010-09-09 19:46:53

Igaza van az előttem szólónak . ÉS ! Ez nem a várost jellemzi, hanem az üzletet. Igaz része a városnak, de mi sem egy budaörsi üzlet alapján ítéljük meg a várost. Ha betarjuk az ...

Koraőszi szösszenetnek

2010-09-09 18:28:05

Ha jól tudom,akkor a házába sem az ablakon keresztül megy be,ezért nem értem miért van felháborodva ha bejáraton keresztül kell megközelítenie a szóban forgó áruházat. Ha a kasszák ...

Koraőszi szösszenet

2010-09-09 16:43:11

Szomorú nyaralóként szólnék pár szót…Ma délutáni helyzetkép a „tájbaillő” füredi teszkóból: Betérek egy parfümös-kencés boltba, ahol a kedves eladólánykák több ízben ...